magyar tőzsde

2015. október 21. 17:22 | Portfolio

Gigantikus csalás egy gyógyszercégnél

Kora délutánra több nyugat-európai indexnek sikerült a keddi záróértéke felé emelkednie, a javuló hangulat azonban nem segített a BUX-on, mely ma mintegy fél százalékot esett. Makroadatok hiányában ma a vállalati gyorsjelentésekre figyeltek a befektetők.

2015. október 21. 17:02 | Portfolio

Hosszú idő után megszólalt Hernádi

A Figyelő holnap megjelenő számában egy terjedelmes Hernádi Zsolt interjút közöl, a Mol első embere 2 év után most szólalt meg először. Ebben többek között elmondta, a mai napig törvénytelennek tartja a horvátok által kiadott elfogatóparancsot. Az északi-tengeri bevásárlás kapcsán megjegyezte, valóban nem a legjobbkor vettek (100 dollár körüli olajárnál), a baráti kézben lévő részvénycsomagok miatt pedig a részvényeseket nem éri kár.

2015. október 21. 11:50 | Portfolio

Nincs felmentő ítélet Hernádi ügyében

Mégsincs felmentő ítélet a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt ügyében - hívta fel a figyelmet az Átlátszó.hu a bíróság honlapján közzétett jogerős ítéletre hivatkozva. A pótmagánvádas eljárás során a felmentő ítélet azért lett volna fontos Hernádinak, mert akkor más bíróság (a horvát sem) járhatott volna el többé az ügyben.

2015. október 21. 08:37 | Portfolio

Állami cégek jöhetnek a tőzsdére

A jegybank alelnöke, Windisch László a Magyar Időknek azt nyilatkozta, állami cégek jelenhetnek meg a budapesti tőzsdén. A többségi tulajdon megszerzése után az irányításba bevonnák a nagy kibocsátókat és befektetési szolgáltatókat is.

2015. október 20. 17:17 | Portfolio

Sereghajtó volt a hazai piac

Óvatos pesszimizmus jellemezte a keddi kereskedést az európai tőzsdéken, a részvényárfolyamokat piacmozgató makroadatok hiányában egy-egy vállalati hír mozgatta meg. A BUX-nak is rossz napja volt, a régió leggyengébben teljesítő indexe volt a pesti benchmark.

2015. október 20. 08:43 | Portfolio

Visszavonulót fújt Szlovákiában a Mol

Nem veszi meg a Mol a Szlovák Villamos Művek 66 százalékos részvénycsomagját - mondta el az Origónak adott interjújában Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója. Az interjúból többek között az is kiderül, hogy a Mol a következő években lassú olajár emelkedéssel számol.

2015. október 19. 17:09 | Portfolio

A Mol tartotta a lelket a hazai tőzsdében

A vártnál jobb, de a válság óta nem látott kínai növekedési számok közzététele után a pénteki zárószintek közelében indult az európai piacokon a kereskedés, és bár a déli órákban még mérsékelten jó volt a hangulat, a nap végére több index elgyengült. Például a BUX is, mely végül minimális eséssel zárta a napot, a nagypapírok közül csupán a Mol tudott erősödni.

2015. október 19. 07:59 | Portfolio

Célárcsökkentés érkezett a Molra

Rossz hírt kapott ma reggel a Mol, a Goldman Sachs ugyanis 11 690 forintra csökkentette a papírokra vonatkozó célárát. Az új célárfolyam jelentősen alulmúlja a tőzsdei árfolyamot és a Reuters jelenlegi medián elemzői célárát is.

2015. október 19. 06:05 | Portfolio

Molt vagy Richtert érdemesebb venni a héten?

Múlt héten az OTP és a Mol lendülete megtört, míg a Richter árfolyama fontos szinthez érkezett. Ezért megnéztük, hogy a következő napokban mire számíthatunk a nagypapírok piacán.

2015. október 16. 17:30 | Portfolio

Az OTP volt a leggyengébb

A nyugat-európai részvényindexek tovább erősödtek pénteken, ami elsősorban az energia, az egészségügy és a bankszektor jó teljesítményének volt köszönhető. A kedvező nemzetközi hangulat ellenére a magyar tőzsde eséssel zárta a hetet, az össze blue chipet adták a befektetők.

2015. október 15. 17:35 | Portfolio

Vették a Richtert és az OTP-t

Európában jó volt a hangulat, ami részben az autógyártók jó teljesítményével volt magyarázható. A Volkswagenen viszont ez sem segített, több rossz hír is érkezett ma, ami miatt tovább adták a cég papírjait a befektetők. A magyar tőzsdén a Richter és az OTP nyújtotta a legjobb teljesítményt a nagyok közül.

2015. október 14. 17:09 | Portfolio

Nem jött össze a pesti tőzsdének sem az erősödés

Szerdán is rossz volt a nyugat-európai tőzsdéken a hangulat, és bár a nap második felében ettől a BUX függetleníteni tudta magát, a kereskedés végén megjelenő eladók a keddi záróértéke alá lökték a hazai indexet.

2015. október 13. 17:09 | Portfolio

Rossz napot zárt a pesti piac

Rossz volt a hangulat a részvénypiacokon, melyben egy gyenge kínai adat is szerepet játszhatott, sőt a német ZEW index is jókora csalódást okozott. Bár a vezető indexek gyengén teljesítettek, a részvények közt akadt kivétel: például a SABMiller és az AB InBev papírjai, melyek az egyesüléssel kapcsolatos megállapodás hírére jelentősen erősödtek.

2015. október 12. 17:23 | Portfolio

Az OTP volt a kedvenc

Nyugat-Európában az elbizonytalanodás jelei látszódnak, egyedül a német tőzsde tud erősödni, ami elsősorban az RWE és az E.ON jó szereplésével magyarázható. A magyar piacon a múlt heti kisebb rali után tovább vették a befektetők a blue chipeket, a legjobb teljesítményt az OTP nyújtotta.

2015. október 12. 06:00 | Portfolio

Ralizott a Mol és az OTP - De mi vár ránk ezen a héten?

Múlt héten kisebb ralit láthattunk a magyar részvénypiacon, az összes nagypapírunk erősödni tudott. A kérdés most az, hogy vajon folytatódik-e a menetelés, vagy a fontos szintek elérése, áttörése után pihenő következik.

2015. október 09. 21:34 | Portfolio

Ingatlant értékesített a Pannergy

A Pannergy leányvállalata, a DoverDrill Kft. a tulajdonában álló ingatlant és visszasajtoló kutat értékesített - közölte a BÉT honlapján a társaság.

2015. október 09. 17:08 | Portfolio

Ralizott az OTP

Jó volt a hangulat a részvénypiacokon, miután a Fed csütörtök este közzétett jegyzőkönyve szerint a jegybank kivár a kamatemeléssel. Az ázsiai indexek 1-2 százalékkal kerültek feljebb, és az európai piacokon is 1 százalék körüli mértékben erősödtek az indexek. A BUX az OTP remek szereplésének köszönhetően pedig másfél százalékkal emelkedett.

2015. október 08. 17:07 | Portfolio

Csak a Magyar Telekomnak nem jött össze az erősödés

Reggel óta szűk sávban folyt a kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken, az indexek az előző napi zárószintek közelében oldalaztak. A mai kisebb pihenő ugyanakkor talán kevésbé meglepő, ha az elmúlt egy hetet tekintjük, a meghatározó nyugat-európai indexek ugyanis mintegy 5 százalékot erősödtek pár nap alatt. A BUX ugyanakkor folyamatosan erősödött, így nap végére több mint 1 százalékkal került feljebb.

2015. október 07. 17:13 | Portfolio

Európa-szerte vették a részvényeket

Jó hangulatban telt a szerdai kereskedés a részvénypiacokon, és bár fontos makroadat ma nem érkezett, a negyedéves gyorsjelentések, az akvizíciós hírek és a Volkswagen-sztori is gondoskodott arról, hogy ne legyen eseménytelen napja a befektetőknek. A nemzetközi tőzsdéken látható optimizmus a hazai piacot is segítette, a BUX mérsékelten emelkedett.

2015. október 07. 05:45 | Portfolio

Ők nyerhetnek igazán nagyot a Volkswagen-botrányon

Egyre csak dagad a Volkswagen-botrány, ami nem csak az európai autóiparra, hanem a finomítói ágazatra is jelentős hatást gyakorolhat, ha a jövőben a dízel iránti kereslet jelentősen visszaesik. Elsősorban azok lehetnek ennek a folyamatnak a legnagyobb nyertesei, ahol a finomítói termelésen belül kimagasló a benzin aránya. A Mol finomítói nem tartoznak ide, az utóbbi években rohamosan terjedő európai dízelizáció következtében itt a hangsúly a dízel kihozatalra terelődött, ahogy a legtöbb régiós finomítónál is. Kérdés, hogy a Volkswagen-botrány után ez mennyiben fog változni.

Részletes keresés